Strv 103B

Történelmi hivatkozás:

Fejlesztése 1969 és 1971 között zajlott, hogy modernizálják az Strv 103-at. Az előzőt Strv 103A változattól eltérően, az Strv 103B erőteljesebb gázturbinás hajtóművel, lézeres távolságmérővel és infravörös eszközökkel szerelték fel. A jármű ezen kívül kétéltű kiegészítőket is kapott. 1970-ben 220 példány állt szolgálatba. Ezzel egy időben az összes előző változatot átalakították Strv 103B változatra. Ennek köszönhetően 290 példánnyal rendelkeztek 1971-re.

A Stridvagn 103 (Strv 103) vagy S-harckocsi a Svéd hadsereg alapharckocsija volt. A harckocsi kialakításakor a legfontosabb szempont egy rendkívül alacsony profilú jármű létrehozása volt, ennek következtében különleges ismertetőjele a torony hiánya és a harckocsi homlokpáncélzatába fixen rögzített harckocsilöveg. A fő fegyverzet irányzását a jármű különleges, hidraulikus felfüggesztésével és a lánctalpakkal végzik, ennek következményeképpen a harckocsi csak álló helyzetből képes tüzelni. Ez a hátrány a svéd hadsereg számára elhanyagolható tényező, mivel az ország védekező háborúra van berendezkedve. Az S-harckocsik a Svéd Védelmi Erők részét képezték az 1970-es évektől egészen az 1990-es évek elejéig amikor a típust Leopard 2-es harckocsikkal váltották fel. A Strv-ket több ország is kipróbálta, de egyikük sem állította hadrendbe.

Változatok:

  • Stridvagn 103A – alapváltozat.
  • Stridvagn 103B – az alapváltozathoz képest erősebb meghajtással, egy Caterpillar 553 gázturbinával. A standard változatot kis időn belül a 103B-nek megfelelően alakították át.
  • Stridvagn 103C – 1986-ban indult komplex fejlesztési program során átalakított változat, fejlesztett tűzvezető rendszerrel, egyes példányokon reaktív páncélzattal (ERA). A Rolls-Royce motort egy Detroit 6V53T dízel-motorral váltották fel.
  • Stridvagn 103D – prototípus változat az 1990-es években támasztott harckocsi követelményeknek megfelelően, fejlett tűzvezető és célzó rendszerrel, ami lehetőve teszi a rossz időjárási- és éjszakai körülmények között vívható harcot is.
Stridvagn 103C a Stockholmi Katonai Múzeumban, különlegessége a harckocsi elejére szerelt páncéltörő-elhárító rács (fésű).

1956-ban Sven Berge (a svéd hadi-adminisztráció tagja) elkészített egy tanulmányt, mely a páncélosokat ért találatokat, valamint a harckocsizókat ért sérüléseket taglalta. Az elemzés kimutatta, hogy a legtöbb találat a toronyba csapódott be, ezek pedig gyakran végzetes kimenetelűek voltak, mivel a páncélt átütő lövedékek gyakran megölték a bent ülőket, illetve tönkretették a harckocsi lövegét és lőszertároló rekeszét. Ezzel ellentétben az egy méter alatti becsapódások száma elhanyagolható volt és ezek a találatok minimális károkat okoztak. Ezt a komoly problémát a tanulmány szerzője rendkívül egyszerű módszerrel kívánta orvosolni: a gondot okozó torony elhagyásával. Ennek a megoldásnak egyetlen hiányossága van: a korlátozott tüzelési képesség: a jármű menetből csak szemből vagy kis szög alatt érkező célpontokra tüzelhet. Emiatt az ilyen típusok kevésbé alkalmasak offenzívákhoz. A tervezet a Stridsvagn 103 jelölést kapta, de gyakran “S-harckocsi”-ként hivatkoztak rá. A típus nevében a Stridsvagn (röviden Strv) svédül harckocsit jelent, míg a 103 azt jelzi, hogy ez volt a harmadik, svéd hadseregben rendszeresített 10 cm-es löveggel szerelt páncélos.

Az Strv 103 és a többi harckocsi közötti legszembetűnőbb különbség a torony hiánya, mely miatt a löveget az ék alakú test elejére/tetejére kellett áthelyezni. Érdekes módon a típus lövegét fixen rögzítették (vízszintes kitérése nulla fok volt) és nem csak az oldalirányú, de a függőleges célzást is a test irányba állításával oldották meg. A harckocsi páncélzata a legvastagabb helyen sem haladta meg a 100 mm-t, de a kialakításból adódóan rendkívül kis célpontot nyújtott (a kisebb földsáncok mögött vagy magas fűben gyakran alig látszott).

A típus – harckocsik között – ritka megoldása volt a kettős meghajtás: a hagyományos Rolls-Royce dízelmotort egy kisméretű gázturbina egészítette ki, melyet ráadásul nem a páncélos végébe, hanem az orr-részbe építettek. A másodlagos erőforrás többletenergiát szolgáltathatott harc közben, de jó hasznát vették a hidegindításokkor is (amire a fagyos északi telek miatt szükség is volt). E megoldása miatt a Stridsvagen 103 lett a világ első gázturbinás harckocsija. Az S-harckocsi hátrafelé is nagy sebességre volt képes – ez azért volt fontos, mivel így visszavonulás közben is használhatta a lövegét. Az 1956-ban tervezett Strv 103 technikai kérdéseinek megoldása több mint egy évtizedet vett igénybe. 10 darab épült a 0-szériából, amelyeken 1966-ig kikísérletezték a löveg és a töltőmechanizmus pontos kialakítását. A véglegesített verzió, az Strv. 103A 1967-ben állt szolgálatba. A típus előállítása négy évvel később ért véget: ekkorra 290 db Stridsvagn 103 készült el. Az Strv 103-at (a svédek szerencséjére) soha nem kellett hadi körülmények között bevetni, de a nemzetközi tesztek többször is igazolták a kialakítás életképességét. Bár a harckocsit a svédeken kívül más haderő nem rendszeresítette, a különleges páncélos iránt több ország is érdeklődött. A Stridsvagn 103-as harckocsikat fokozatosan vonták ki: utolsóként a kiképzésre használt példányokat, 1997-ben. Az Strv 103-asokat nyugdíjazásuk után nagyrészt szétbontották, ám mintegy negyven darabot megőriztek – ezek ma is megtalálhatóak a világ különböző országainak harckocsi múzeumaiban.

Hidropneumatikus felfüggesztés:

A munkahengerek működtetéséhez csak sűrített levegő szükséges, a belső felépítésben rejlő felület-áttétek és egy differenciálszelep gondoskodnak arról, hogy a zárt olajtérben kialakuló több 100 bar olajnyomás révén a dugattyúrúd rendkívül magas nyomóerőt (20-2000 kN) legyen képes kifejteni. A hidropneumatikus hajtásokra általánosságban jellemző, hogy míg kezelhetőségükben, felépítésükben és vezérelhetőségükben pneumatikus hengerekhez, addig terhelhetőségükben hidraulikus hengerekhez hasonlítanak.

Lesüllyesztéshez olajat szivattyúznak az első munkahengerből a hátsóba, ezáltal a hátsó lengőkar elmozdul és a tank hátulja felemelkedik (bal oldali kép). Felemeléshez a hátsó munkahengerből szivattyúzzák az olajat az elsőbe, így az első lengőkar mozdul el és felemeli a tank elejét (jobb oldali kép).

Sven Berge

Svédország az 1950-es években ún. “harckocsi-éhségtől” szenvedett. A régi tervek gyengék voltak a potenciális ellenségek harckocsijához képest, de az új tervek kidolgozása nem járt sikerrel. Ennek a problémának a megoldása vagy legalábbis elhalasztása érdekében a katonaság kénytelen volt megfontolni külföldi tankok vásárlását. Több éves tárgyalás után a Centurion Mk.3 brit közepes harckocsit választották. A Centurion azonban nem felelt meg a technikai követelményeknek, amelyeket a Királyi Hadsereg Fegyverkezési Osztálya fogalmazott meg (KATF, Kungliga Arméförvaltningens Tygavdelning). A katonaság egy 25-30 tonnás harckocsit akart, 75-105 mm-es fegyverrel és 20 Lóerő/tonna teljesítménnyel. A követelmények azt is kimondták, hogy a tanknak alacsonynak kell lennie. Az 50 tonnás, három méter magas Centurion 35 km/h maximális sebességgel jóval meghaladta az előírt jellemzőket. Azonban már gyártás alatt állt. Ez volt a legfontosabb tényező a hadsereg döntésében. Az első Centurion Mk.3 1953 májusában érkezett Svédországba.

Sven Berge, az Strv 103 megalkotója és a svéd tanktervezés kulcsfigurája.

Míg a hadsereg a Centurion tankal voltak elfoglalva addig a mérnökök egy EMIL nevű tankon dolgoztak. Ekkor a projekt sok átalakuláson ment keresztül. A kezdeti tervezés egy 28 tonnás járművet igényelt 120 mm-es löveggel és automata töltőrendszerrel (két tár 8 darab lövéssel), 120 mm-es első páncélzattal és 55 km/h maximális sebességgel. Az 1952-es megbeszélések eredményeként a projekt gyökeresen megváltozott. Érezhetően nagyobb lett és tömege közel 42 tonnára nőtt. 120 mm-es fegyver helyett két új fegyvert terveztek: 105 mm-es és 150 mm-es.

Ez nem csak késleltette a prototípusok gyártását, hanem megoldhatatlan problémák sorozatát hozta létre. Maga a tank, amelyet 1956-ban Kranvagn (önjáró daru) néven kereszteltek el, nem állt túl rosszul. Ezek a változások 1957 őszére tolták a prototípus elkészítésének dátumát, de összességében a tank jó volt. A probléma az volt, hogy soha nem kapott tornyot vagy löveget.

Az aktív felfüggesztés általános diagramja, Sven Berge vázlata.

Sven Berge, aki a KATF megbízásából felügyelte a KRV munkáját, tudta a válság mértékét, amelyben a leendő harckocsiprogram áll. A Kranvagn-nal párhuzamosan egy másik harci jármű koncepcióján kezdett dolgozni. Sok szempontból hasonló volt az 1950-es évek elejének kezdeti taktikai-technikai követelményeihez. A harckocsi tömege 30 tonna volt, egy 105 mm-es lövegel (autoloaderrel), amely fokozottan védett és nagyon manőverezhető. A kérdés az volt, hogy az 1950-es évek közepén már nem lehetett megfelelni ezeknek a követelményeknek és 30 tonna alatt maradni.

Berge szokatlan kiutat talált: megszabadulni a tank tornyától. A mérnökök ezen dolgozott 1956 augusztusának végén. Berge nemcsak a torony eltávolítását tervezte, hanem a löveg rögzítését is. Ami azt jeleni, hogy az egész tank toronyként fog szolgálni. Ezt egy aktív felfüggesztéssel lehetett elérni, amely nemcsak függőlegesen irányította a löveget, hanem vízszintesen is. Kezdetben Sven Berge javasolta a Horstmann felfüggesztést, de módosították, hogy fel és le mozoghasson.

A torony nélküli tank előnyeinek bemutatása.

Berge egy hétvégét töltött a munkahelyén a torony nélküli tankján. Hétfőn megmutatta kollégáinak a KATF-ben. Vállat vontak, és csak Erik Gillner, Berge közvetlen felettese mutatott érdeklődést. Berge augusztus-október között csiszolta ötletét, és 1956. október 22-én mutatták be a vezetésnek. Más mérnökök szkepticizmusa ellenére Gillner úgy döntött, hogy Berge járművét felveszi az átfogó tervbe.

Nem volt könnyű választani a tank koncepciók között.

Eközben a KATF elkezdett dolgozni egy másik koncepción egy potenciális tankról. Ez közvetlenül a KRV fegyverkezésével kapcsolatos szerencsétlenség után történt. Ezenkívül Svédország értesült egy Németország által kifejlesztett új tankról. Ez a tank is a 30 tonnás osztályba tartozott. Új munka kezdődött el 1957 tavaszán, a fa különböző irányaiban. Mindhárom harckocsi 105 mm-es löveggel lenne felfegyverkezve. Az első irány, az Strv A (A: Amerika) a brit/amerikai tanképítő iskolát követte. Ez egy 42,5 tonnás, tisztességesen nagy sziluettű és 20 LE/tonna teljesítményű tank. A második irány az Strv T (Tyskland, Németország) volt. A tankot francia/német levelezésnek is nevezték, mivel ekkor indult az Europanzer program. Ez egy 32,5 tonnás tank volt, 30-35 LE/tonna teljesítménnyel. Végül Sven Berge koncepciója Strv S (Sverige, Svédország) néven szerepelt. Az erősen lejtős elülső páncéloknak köszönhetően ennek a tanknak a védelme egyenértékű volt az Strv A-val, mobilitása pedig az Strv T-vel. Tömege mindössze 30 tonna volt. Berge volt a felelős mindhárom projektért, és potenciális ellenségük a szovjet közepes méretű T-54 tank volt, nem pedig nehéz IS-3 vagy T-10 harckocsi. Svédország még nem döntött arról, hogy melyik koncepciót kövesse.

Ikv 103 SPG, aktív felfüggesztés tesztelésére módosítva.

Az aktív felfüggesztés tesztelésére kezdetben az Ikv 103 SPG-t használták. Később, 1959 tavaszán egy módosított M4A4 közepes tankot használtak. Mindkét harckocsin kipróbálták azt az ötletet, hogy a fegyvert csak a test mozgatásával célozzák meg. Az ilyen módosítások minimálisra csökkentették a költségeket: csak 5000 koronát költöttek az Strv S koncepció tesztelésére.

A koncepció megválasztására vonatkozó utolsó megbeszélésre 1958 április-májusban került sor. A megbeszélés új információkat tartalmazott a szovjet T-10 harckocsiról, valamint a tanképítés világszintű állapotának alapos elemzését, valamint Svédország tartós tankigényét. Az új harckocsit egy hosszú távú újrafegyverzési program részeként, 1965 és 1975 között építik, Svédország számára óriási költségvetéssel: félmilliárd koronával. Végül az Strv S-t választották, de változtatásokkal. Például a tank tömege 37 tonnára nőtt. Az Strv A-t még nem utasították el teljesen. Azt az elképzelést, hogy az Strv S-t végül a svéd tanképítés fő irányaként rögzítették, Sven Berge az aktív felfüggesztésre benyújtott szabadalom megerősítette. 1961. január 3-án megkapta az US2966828 számú szabadalmat.

A Bofors, nem Landsverk, az Strv S fejlesztésén dolgozott, bár ez utóbbi is részt vett. A KATF és Sven Berge személyesen felügyelte a fejlesztést. A Bofors egy ideig párhuzamosan dolgozott az Strv A-n is. Az első koncepcionális terveket 1958 októberében mutatták be a Fegyverkezési Osztálynak. Bofors többnyire fegyverkezésen, az Strv A esetében pedig a toronyon dolgozott. A számítások azt mutatták, hogy 150 mm-es páncélnak le kell dőlnie 30 fokon és 60 mm vastagnak kell lennie. 30 lövedéket tartanának a toronyban, további 50 darabot pedig a testben. Ami az Strv S-t illeti, a lőszer teljes kapacitása 50 töltény volt.

Az Strv S kezdeti megjelenése, 1959. augusztus.

Mindkét minta legérdekesebb eleme a löveg volt. Az ügyfelek elmondták a Boforsnak, hogy a KRV-hez tervezett 105 mm-es löveg elégtelen páncélátütéssel rendelkezik. A vállalat intézkedéseket hozott. A löveget, amelyet az Strv S-ben Kv 105 x 59-nek, az Strv A-ban pedig KT 105 x 60-nak neveztek, 85 (kezdetben 90) kaliberre hosszabbították meg. Ennek köszönhetően a páncéltörő lövedék kezdeti sebességét 1100 m/s-ra, a szubkaliberű lövedék kezdeti sebességét 1455 m/s-ra növelték.

A svédek továbbra is szükségesnek tartották, hogy a tank rendelkezzen automata töltőrendszerrel. A tervezést 1959 februárja után aktívan megvitatták. Az első számítások szerint ezzel a töltőrendszerrel felszerelt löveg tűzsebessége 20 lövés lett volna percenként.

Lassan nyilvánvalóvá vált, hogy az Strv A munkája zsákutcába kerül. A löveg túl hosszú volt. Messze kilógott a torony nélküli tankból és még inkább a klasszikus tankból. Emiatt az Strv K-t alternatívaként javasolták 1959. március 23-án. A K betű azt jelentette, hogy a KRV alvázán alapult. Egy brit Centurion Mk.10 torony kerülne rá. A programot nem sokkal később törölték, amikor Svédország megvásárolta ugyanazokat a Centurionokat.

A tank elrendezése.

A Bofors 1959 augusztus elején mutatta be az Strv S projekt tervezetét. Már nyilvánvaló volt, hogy a tank rendkívüli lesz. A test hossza majdnem megegyezett az EMIL-lel. A futógörgők számán kívül alig volt más közös. Az Strv S 70 cm-rel szélesebb, a test pedig 40 cm-rel magasabb volt. A Bofors becslése szerint tömege 31 tonna lenne.

A tank ék alakú teste volt, mint Berge első vázlatánál. A motor és a sebességváltó elől volt. A svédek rögtön úgy döntöttek, hogy kombinálni kell, egy 300 lóerős dízellel és egy 200-300 lóerős gázturbinával. Kombinálva 20 LE/tonna sebességet és körülbelül 60 km/h maximális sebességet kínálnának.

Sven Berge szabadalma olyan eszközre, amely megvédi a löveget a sérüléstől.

Az Strv S fegyverzete is szokatlan volt. A testbe rögzített löveg egy automata töltőrendszerrel volt felszerelve, amelyet a test hátsó részében található lőszer rekeszekből „tápláltak”. A követelmény 50 töltény volt. A legnagyobb problémát a löveg okozta. A 85-ös kaliberű löveget soha nem szerelték fel, és helyére a KRV-hez kifejlesztetthez hasonló fegyver kerül. Azonban még mindig nagyon hosszú volt (67 kaliber, kb. 7 méter). A fegyvercső túlnyúlása több mint 3 méter hosszú volt. Ez júniusban nyilvánvalóvá vált.

Alternatív megoldásként a KATF és a Bofors úgy döntött, hogy 20 fontos (84 mm) löveget használ. Sven Berge egy speciális védőburkolatot is tervezett, amely megvédi a fegyvert, amikor ütközik a talajjal és a különböző akadályokkal. Ezt később szabadalmaztatták is. Az Strv S egy 20 mm-es Automatkanon m / 45B-t is kapott egy távirányítással. A tornyot és a parancsnok kupoláját a PBV 301 APC-től kölcsönözték, amelyet szintén akkor terveztek. Ezenkívül a test bal oldalán egy gépfegyvert telepítettek.

Átdolgozott Strv S variáns, 1960. augusztus.

Az 1959 augusztusában folytatott vita után világossá vált, hogy a túl hosszú lövegnek mennie kell. A legegyszerűbb alternatíva a brit 105 mm L7 volt, amelyet a Centurion Mk.10-en (vagy Strv 101-en) használtak. A svédek azonban úgy döntöttek, hogy nem használják a jelenlegit, és saját ágyújukat tervezik kiindulópontként a brit löveg használatával.

Magával a tankkal kapcsolatban is sok panasz érkezett. Világos volt, hogy túl kicsi ahhoz, hogy mind a harckocsi alkatrészei, mind a legénység elférjen benne. A tervet gyökeresen megváltoztatták, és 1960 augusztusában átdolgozott változatot mutattak be. A tömege 4 tonnával nőtt. A test csaknem egy méterrel hosszabb és 15 cm magasabb lett. A löveg túlnyúlását 2 méterrel csökkentették. De még mindig elég nagy volt annak a veszélye, hogy ha nekimegy valaminek, akkor megsérülhet a löveg. A géppuskák mennyiségét négyre növelték, mind a felső előlapon.

Az új felfüggesztést tesztelő módosított KRV.

Az Strv S módosítása itt nem ért véget. Ezzel párhuzamosan a mérnökök elkezdték az aktív felfüggesztés koncepciójának kidolgozását. Kezdeti változata túl sok helyet foglalt el. A svédek a Centurionhoz hasonlóan függőlegesen mozgó karok helyett egy hidropneumatikus felfüggesztésen kezdtek dolgozni. Az új rendszer sokkal kompaktabb és egyszerűbb volt: mind a négy helyett csak az első és az utolsó futógörgőket használták. A felfüggesztési elemeket a test belsejébe rejtették. A KRV prototípusát úgy módosították, hogy 1960 második felében teszteljék a rendszert. A tankelveszítette első és utolsó futógörgőit, a felfüggesztést módosították, és elöl egy löveget adtak hozzá. A vizsgálatok megerősítették, hogy az ötlet helyes volt.

A Strv S teljes méretű modellje, 1960.

1960 végére az Strv S végleges formát öltött. A vizsgálatok elsöpörtek minden gyanút, miszerint a harckocsi fegyvercsövével akadályokat üt el. A teljes méretű modellnél már nem volt „szarv” a fegyver körül. A tank tömeggyártását engedélyezték.

A KATF és a Bofors között 1959 novemberében aláírt szerződés szerint az Strv S fejlesztése két kísérleti prototípus felépítését tartalmazta. Ezeket a prototípusokat 1961-re tervezték. Az 1960-ban módosított torony nélküli tank program költségvetése 15 millió svéd korona volt. Ez jelentős összeg, de nem hasonlítható össze a korszak más áraival. Körülbelül ennyibe kerülne kevesebb, mint két tucat Centurion vásárlása. A Centurion apropóján az Strv S1 és S2 kölcsönözte futógörgőit a Centurion Mk.3-tól.

Az Strv S1 próbái, 1961. nyarán. A testet a titoktartás érdekében fémlemez borítja.

Sven Berge 1961. január 2-án jóváhagyta mindkét prototípusának fejlesztésének tervét. Az első prototípus Strv S1 a felfüggesztés bemutatója volt. Az alapmotor helyett villanymotort kapott, fegyverzetében pedig az L7-es löveget. Így szerelték fel az első próbákra. Az S1 volt az egyetlen harckocsi az Strv S családból, amely 20 mm-es Automkanon m / 45B fegyverrel ellátott tornyot kapott.

Az Strv S változásai az első vizsgálatok után. A 20 mm-es AA lövegtorony már hiányzik.

A svédek magával a tankkal párhuzamosan dolgoztak a fegyverzeten és a motoron. A kísérleti tankoknak a 6,5 literes Rolls-Royce B81 230 LE motort kellett volna kapniuk. 1961 január közepén született egy döntés, miszerint a “nulladik” tételből (a harmadik járműtől kezdve) a tankok más motorokat fognak kapni. Ugyanez vonatkozott a kísérleti tankokra is. Az S1 1962 közepéig megtartotta a B81 motort. Az S2 még korábban, 1961 közepén kapott új motort. Mindkét esetben a motort egy Boeing 502-10 gázturbina mellett használnák, amelyet amerikai helikoptereken használnak.

Strv S2 próbákon, 1961 telén.

A második prototípus, az Strv S2 különbözött testvérétől. Megkapta a teljes erőművet és a parancsnok kupoláját, lövegtorony nélkül. Ezt a harckocsit mind a felfüggesztés, mind a fegyverzet kipróbálására építették. A 105 mm-es L7-es fegyvert gyorsan kicserélték egy 62-es kaliberű lövegre. A harckocsi ezzel a löveggel 1961 őszén-telén próbákon ment keresztül. Az első prototípus (1961) csatlakozott a mobilitási kísérletekhez is. Mindkét tankot folyamatosan módosították. Például a Kulspruta 58 (az FN MAG svéd változata) könnyű géppuskát az AA fegyver helyett a második harckocsi parancsnokának kupolájához adták. A különféle változások 1963 tavaszáig folytatódtak. Az Strv S1-et ma Strv S1C-nek hívták, az Strv S2 pedig Strv S2B-nek.

Az Strv S nulladik tételének alakulása, 1962 eleje.

A Bofors 1962. február 9-én mutatta be a kezdeti tétel tervezetét. A harckocsi ismét fegyvervédőt és csőszájféket kapott, de nem ezek voltak a legfontosabb változások. Több okból is át kellett tervezni a tank testét. Magassága 1900 mm-re nőtt, és az alakja megváltozott. Ennek egyik oka az volt, hogy kétéltű berendezések felszereléséről döntöttek a tankon.

Az Strv m/40 és Strv m/42 modelleken tesztelt víz alatti vezetési eszközöket elutasították. Ehelyett a svédek hasonló rendszert terveztek, mint amelyet a második világháború alatt Straussler Miklós hozott létre. A tankot összecsukható dobozszerkezettel látták el, amely felhajtóerőt adott számára. A harckocsit a három legénység bármelyike irányíthatta, a parancsnok és a sofőr egyaránt célozhatott és lőhetett. A tank másik változatát javasolták, csőszájfék és védőburkolat nélkül. Ez a verzió gyártásba került.

A felső előlapra hegesztett szalagok vizsgálata. Ezek a szalagok hatékony eszköznek bizonyultak a lövések “fékezéséhez”.

Közben a svédek a harckocsi páncéljának javításán is dolgoztak. A kísérleti tankok és a kezdeti tétel páncélvastagsága megegyezett. A felső előlap csak 40 mm vastag volt, de 78 fokos dőlésszögben. Az alsó elülső lemez azonos vastagságú volt, és 72 fokos lejtéssel volt ellátva. A hegesztett szalagok speciális kísérleteit 1963 július-augusztusában hajtották végre. Kiderült, hogy ezek a szalagok javítják a páncélvédelmet.

Az első jármű a nulladik tételből.

A nulladik tételből származó, 1963 ősze és 1964 eleje között épített 10 tankot folyamatosan módosították. Kezdetben nem voltak felszerelésük, a prototípusokkal megegyező parancsnoki kupolák és csak két géppuskájuk volt. A test jobb oldalára nagy kaliberű géppuskát terveztek telepíteni, de ez az ötlet nem valósult meg.

A harckocsiknak a Centurion Mk.10 gyártmányú futógörgői voltak, és új gumibetétes lánctalplyuk volt. Eközben a KATF és a Bofors folytatták a megbeszéléseket a tank további fejlesztéseiről. A brit motor helyett a hadsereg a Volvo TD96 dízelt kívánta a Volvo Titan teherautóról. Az ötletet elutasították, mivel a motor nagyobb volt, mégis gyengébb.

Ennek a tanknak már a hátsó szerszámkészlete van, jobb oldalán pedig egy géppuska van.

A további vizsgálatok és kísérletek azt jelentették, hogy az Strv S megjelenése folyamatosan változott. Természetesen nem volt olyan nagy, mint egy új test, de kisebb változtatásokat végrehajtottak. Például a kísérletek azt mutatták, hogy a parancsnok kupolája nem volt ideális. Az új kupola egy könnyű géppuska tartóját is kapta és extra szerszámosládák is kerültek hátulra.

Más országok érdeklődést mutattak a tank iránt. Például Nagy-Britannia Strv S tankokat akart a próbákhoz. Norvégia ennél is tovább ment, és ezeket a harckocsikat 1966-ban meg akarta vásárolni. A Leopard 1 próbái azonban ekkor zajlottak, és Norvégia végül ezeket választotta. A választásnak köze lehetett az árhoz: egy Strv S költsége elég volt két Leopárd 1 megvásárlásához.
Az Strv S fejlesztésének munkálatai végül 1966 márciusában fejeződtek be. Egy évvel később, 1967 szeptemberében a harckocsit üzembe helyezték. Megkapta az Strv 103 indexet, bár a Bofors dokumentumai egy ideig folyamatosan Strv S-nek hívták. Tíz év munkája nem vesztegette kárát: a hadsereg szokatlan, de műszakilag kiváló járművet kapott, amely ideálisan alkalmas Skandináviában vívott harcokra.

Strv 103A az első gyártási tételből álló tankok.

Az első, az Strv 103A indexelésű tétel megrendelése 70 harckocsit tartalmazott. Ezeket a tankokat a P2 és a P5 harckocsiezredekhez küldték. Minden módosítás után a tank tömege 37 tonnára nőtt. A motorok ugyanazok maradtak, mint a nulladik tételben. A tömeg növekedése hatással volt a mobilitásra, és a tank végsebessége 50 km/h-ra esett. Ezt az állapotot a KATF nem hagyta figyelmen kívül. Még az Strv 103 gyártásba lépése előtt megkezdődött az új motor keresése/fejlesztése.

Természetesen a sorozatgyártott tankoknak sok változása volt a prototípusokhoz képest. A gépfegyvereket, a szerszámokat tartalmazó dobozokat és a lámpákat is kicserélték. A legnagyobb változás egy “rács/fésű” hozzáadása volt a motortér felett.

Kumulatív (HEAT) lövedékek elleni védelem vizsgálata.

A svédek egy újabb fejlesztést kezdtek tesztelni ezekkel a tankokkal. A HEAT lövedékek elleni védelemmunkája 1966-ban kezdődött a kiegészítő védelem felkutatása során. Kezdetben az volt az ötlet, hogy a tank oldalára telepítsék őket, de később változni kezdett. Az Strv 103 oldalaira lemezeket kapott, valamint egy elülső kétrészes pajzsot. Később a test elejébe szokatlan csaprendszerré fejlődött. Ez a rendszer hatékonyan képes legyőzni a HEAT lövedékek becsapódását. A formatervezési mintát forgalomba hozták, és csak 1992-ben visszaminősítették. Ezért a pajzsok (fésűk) nem jelennek meg az 1990-es évek előtt készült hivatalos fényképeken.

Az Strv 103A használatának eredményeként összeállt a kért változtatások listája. Ezeket a változásokat az Strv 103B hajtotta végre. Ez volt a sorozat fő tankja; 220-at gyártottak. A szállítás 1970-ben kezdődött, és a korábban gyártott Strv 103A tankokat ugyanarra a típusra modernizálták. A svéd hadsereg 1971 végére teljesen fel volt szerelve Strv 103 harckocsikkal.

Telepített kétéltű kiegészítők.

Az Strv 103B sokkal mozgékonyabb volt. A 300 lóerős Boeing 502-10, a 490 lóerős Caterpillar 553 gázturbinát használták. A tank tömege 39,7 tonnára nőtt, de a tényleges teljesítménye 18,4 LE/tonnára csökkentt. A harckocsi teljes felszerelést kapott. Kivehető gumibetétekkel rendelkeztek és a hátsó lemez páncélzatát megerősítették.

Az Strv 103B átfogó elrendezése.

Az Strv 103 élettartama jelzi, hogy milyen jó volt egy tank. A tankokat 1997-ben, 30 évvel elfogadásuk után, fokozatosan szüntették meg. A harckocsit sokszor korszerűsítették, de egy rossz harckocsi még mindig nem tart ilyen sokáig egyetlen hadseregben sem. Le a kalappal Sven Berge iránt, aki bebizonyította, hogy a torony nélküli tank továbbra is egy kiváló harci jármű.

3D Stílus

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Stridsvagn_103

https://www.wotinfo.hu/index.php/tank-elemzesek/item/5326-strv-103-0-elemzes

http://www.tankarchives.ca/2017/02/the-amazing-strv-103.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük